Hullámok között (Befejezett)

Sziasztok!
Már igazán tartozunk egy bejegyzéssel, és az elnézéseteket kérjük ez ügyben.
Hát mit is írhatnánk, újra itt van az ősz, és elkezdődött az iskola. És mivel sajnos igen rázós lesz nekünk ez az év, kérjük a türelmeteket, ha egy -egy részt később fogunk felrakni. De fel fogjuk tenni őket, amint tudjuk! Mert még nincsen vége Milla és Ruben történetének! :)
Akkor jó olvasást kívánunk mindenkinek a 12. fejezethez! :)

12.fejezet

Ruben Snyder

Milyen peches, amiért Jennifer kénye kedve szerint ugráltat, bármiért! Visszaküld szívószálért,  vagy éppen esernyőért a turmixhoz. Nincs egy szabad percem tőle. Tudom, hogy direkt csinálja,  látszik a szemében.

Hallom, hogy már megint ugráltat valakit. De ezúttal nem én vagyok, akinek kiabál. Millát hívja.

Már kezdek torkig lenni a csajjal, és Milla teljesen olyannak írta le amilyen valójában. Ebben nem csalódtam. Csak azt nem értem, hogy hogyan volt képes elviselni őt? 

-Ruben, ne állj ott tétlenül, nem látod, hogy most érkeznek újabb vendégek? –dirigál Jennifer, majd nagy megkönnyebbülésemre eltűnik pár percre az apja irodájában. Valami beszélgetést hallok, de csak néhány szót tudok belőle elcsípni, ám annak sem sok értelmét látom. Szó sincs róla, nem hallgatózom, de Jennifer olyan hangosan kornyikál, hogy szerintem az egész bár hallja, nem csak én. Veszekednek. Mi lehet a vita tárgya?

Mielőtt még rájönnék, az ajtó kicsapódik. Visszajön Jennifer.

Hajaj…

-Milla, mit művelsz? Az ananászos turmixba nem rakunk kék napernyőt! Az a kókuszosba való! És a hibiszkusz is kimaradt belőle! –mutat a poharába, majd se szó se beszéd, megfordul és elmasírozik az egyik asztalhoz, hogy onnan szemlélje a további történteket. Úgy látom, hogy senkinek sem tetszik a dirigálása, mert rosszalló pillantásokat küldenek feléje. Sőt, még David is igen mogorva lett, pedig azt hittem, hogy nem tudok olyan emberről, akivel ne lenne kedves. Hát, most tévedtem.

Odamegyek Millához és megkérdezem, hogy nem kell-e segíteni valamit. Teljesen megértem a helyzetét, és elmondom neki, hogy én sem szimpatizálok túlzottan Jenniferrel. Erre csak halványan elmosolyodik.

-Ha felidegesít számolj el ötig- tanácsolom -Ez nekem mindig beválik.

-Oké, köszi- süti le a tekintetét.

Úgy gondolom, Kellyre nyugodtan rábízhatom a mosogatást, így visszamegyek, és inkább segítek Millának. Elveszek egy újabb tálca turmixot, és odaviszem a vendégeknek.

Sietek a következő adagért, és már majdnem mindet kiszolgáltam, mikor Jennifer közli velünk, hogy ő is rendelne egyet.

Elindulok az asztala felé, amikor még rákontráz, és szól Millának, hogy rakjon bele kettő virágot, mert ez így nem valami igényes. Már majdnem odaérek, amikor észreveszem, hogy bejön további hat vendég a bárba, és ez annyira elvonja a figyelmemet, hogy nem nézek a lábam elé, és belelépek egy nagy tócsába, és megcsúszom. Ekkor valami az oldalamnak ütközik, elvesztem az egyensúlyomat, minden kiesik a kezemből.

A pohár széttörik, a szilánkok szétszóródnak a padlón, én az asztalba kapaszkodva próbálok felállni, és sikerül megúsznom ennyivel, viszont a turmix tartalma a legrosszabb helyre burul. Jennifer nyakába. A hajáról folyik a papaya turmix, olyan képet vág, mint aki mindjárt felrobban dühében. Akár egy ketyegő bomba.

Meg kell hagyni, ezt megérdemelte. Bár nem volt szándékos.

Milla tátott szájjal tenyerel az üvegszilánkok között. Felé nyújtom a kezem. Nem tudom eldönteni, hogy pontosan milyen arcot vág. Majd megpukkan a nevetéstől, vagy mindjárt sírva fakad?  Összenézünk, de egyikünk sem akar veszekedni.

Minden szem ránk szegeződik a bárban. Fogalmam sincs, hogy mit kéne csinálnunk. Lehet, hogy tönkretettük a bár hírnevét? Ha igen, akkor annak, csak egy következménye lehet. Mert ebből nagy botrány lesz.

Jennifer felénk fordul, és biztosra veszem, hogy le akar járatni minket a tömeg előtt. Sértődötten felpattan, és kihúzza magát. Letörli a képéről a turmixot.

-Ezt még Párizsból kaptam! –sipítozik –Ajánlom, hogy vigyétek el a tisztítóba! –hangja egyre magasabb lesz, és gondosan ügyel rá, hogy mindenki hallja, amit mond.

-Khm… -köszörüli meg a torkát valaki a hátunk mögött. Nem más, mint a főnök. A karjait szorosan összefonja a mellkasa előtt, látszik rajta, hogy nincsen túl jó kedve.

Vajon a bárér, vagy a lányáért aggódik jobban? Ugyan már! Ahhoz nem volt elég hideg az üdítő, hogy tüdőgyulladást kapjon! 

Érzem, hogy semmi jóra nem számíthatok. Most mi lesz? A vendégek előtt fog velünk kiabálni, mert a lányáról folyik a turmix? A fenébe is, baleset volt!

Rossz érzés kerít hatalmába, és tudom, hogy Milla is így érez. A kezünk összeér egy pillanatba, és az ujjaink összefonódnak, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb. Az érintése megnyugtat.

Arra gondolok, hogy most elösszőr érezzük ugyanazt: Bízunk egymásban. Nem fogjuk a másikat hibáztatni.

Együtt visszük el a balhét.

***

Jennifer apja külön –külön ránk mutat, és végül az irodája felé. A kérése teljesen egyértelmű.

A levegőben szinte markolni lehet a feszültséget.

Valahol a nagy tömegben észre veszem Kellyt, aki falfehér arccal, és szívére szorított kézzel nézi a jelenetet.

Mielőtt belépnénk a szobába, Jennifer önelégült arccal elsétál mellettünk a mosdóba.

Megkapta amit akart. Apuci megmentette a helyzetet.